Ergométeres sikerek!

2014.03.11 20:56

24. Nyílt Magyar Concept2 Ergométeres Országos Bajnokságon idén is próbára tehették magukat evezőseink és edzőink egyaránt! Versenyzőink megízlelhették a befektetett munka gyümölcsének ízét, mely idén igen édesre sikeredett. Edzőink szembesültek a téli alapozó edzésprogramjuk hatékonyságával. A formaidőzítés Fáth András versenyzőjének, Szegedi Tamásnak sikerült talán a legjobban, aki fiatal kora ellenére magyar társait könnyedén maga mögé utasítva  (még az ausztriai  indulót is megelőzve) az első helyen végzett, ámde nem megfeledkezve a Mester többi versenyzőjéről sem,akik közül néhányan egyéni csúccsal indították a szezont. Tóth Balázs (edzője:Karácsonyi Zsolt) szintén a dobogó legfelső fokára állhatott, ugyanis idén tavalyi riválisát sikerült "lefinishelnie". Fábián Attilának, a tőle megszokott módon, idén is  fiatalságot "megalázó" időeredményt sikerült produkálnia, melyet nagymértékben köszönhet Pállfy Róbert és Lőrincz Ádám hatalmas bíztatásának.Olimpikonunknak, Széll Domonkosnak a 6. helyet sikerült megszereznie.

A következő megmérettetésig már nincs túl sok idejük a csepelieknek, ugyanis a Tavaszi Hosszútávú Verseny Március 29-én kerül megrendezésre.
Az időjárás szerencsére engedi a víz szerelmeseinek az evezett kilóméterek gyarapítását, így reméljük a versenyzők 29-én javukra tudják váltani a "hazai víz" előnyeit.